Dupuytren kontraktura

dupuytren contracturaA Dupuytren kontraktura a tenyéri aponeurosis (kötőszövetes hálózat) nem tisztázott eredetű megvastagodása, zsugorodása.

Az elváltozás következmény az ujjak különböző fokban létrejövő hajlított helyzetű kontrakturája. Gyakran a kisujj sugarában fordul elő. Elhanyagolt esetben olyan mértékű lehet, hogy az érintett sugár teljesen kiesik a mozgásból. A folyamat kezdetben kisfokú fájdalommal jár, ami a később elmúlik. Eleinte a tenyérben vaskos csomók, kötegek tapinthatók, melyek előre nem megmondható sebességgel behúzzák hajlított helyzetbe az érintett ujjat, vagy ujjakat.

Fontos tudni, hogy az elváltozás nem érinti a hajlító inakat, és a behúzó kötegek eltávolítása után teljes funkció érhető el. A kötegek oldása indokolt, ha az érintett ujj nyújtása a tenyér szintjéig már nem vihető ki. Javasolt kézsebésszel felvenni a kapcsolatot, ha ilyen típusú elváltozást észlelünk a kézen, mert az esetleges műtét időpontjának megválasztása nagyon fontos. Ha korán történik a beavatkozás, a betegség kiújulhat, ha későn, a bőr annyira zsugorodik az érintett területen, hogy a hámosodás több hétig tarthat.

Az elváltozás fokától és a páciens igényeitől függően több fajta megoldás létezik. Az ellátás célja, az ujjak zsugorodásának megakadályozása, vagy a már hajlított helyzetben rögzült ujjak kiegyenesítése, a kéz mozgásfunkciójának visszaadása.

 

Beavatkozás előtti teendők

Általános és laboratóriumi vizsgálat, dohányzás felfüggesztése javasolt.

Műtét

Gyakorlott kézsebészt igénylő beavatkozás. Leggyakrabban általános érzéstelenítésben történik, de bizonyos esetekben lehet helyi érzéstelenítésben is végezni.

A műtét lényege az ujjakat hajlított helyzetben rögzítő aponeurosis lehetőség szerinti teljes eltávolítása. A műtét ideje 1-3 óra is lehet, és kiterjedése az elváltozás nagyságától függ. Teljes mozgás a műtét után sem érhető el minden esetben.

A betegség és a páciens állapotától függően szóba jöhet a behúzó kötegek kis metszésből történő megszakítása. Ezzel lényeges funkciójavulás érhető el, de a kötegek kiirtása nem. 15-20 perces beavatkozás, helyi érzéstelenítésben elvégezhető, kis megterheléssel jár, gyors funkciójavulás várható. Kiújulás esetén ismételhető.

A tenyéri behúzást okozó kötegek oldása injekció segítségével is elvégezhető. Az összes módszer között ez a leggyorsabb, legkevesebb szövődménnyel járó, és hosszantartó eredményt nyújtó beavatkozás. Hátránya, hogy egy ampulla injekció kb. 1.000 euroba kerül.

dupuytren contractura

Műtét utáni teendők

A beavatkozás nagyságától függően tág határok között mozog. Az 1-2 nappal későbbi munkába állástól a 2-3 hétig tartó kíméletig és több hetes, hónapos tornáztatásig, bőrápolásig  bármi lehetséges. Varratszedés 2 hét múlva esedékes. Általában a kéz kímélete és feltartása 1-3 hétig indokolt.

Esetleges szövődmények

Mint minden műtéti beavatkozásnál, itt is előfordulhatnak szövődmények. Sebgyógyulási zavarok, sebfertőzés, bevérzés, ér-ideg-ín sérülés előfordulhat. Nagy kiterjedés esetén bőrhiány is kialakulhat, melynek bezáródása több hetet is igénybe vehet. Az elváltozás hajlamos a kiújulásra.