Dr. Novoth Béla

Plasztikai sebész - Kézsebész -Traumatológus szakorvos

 

Magamról


Baleseti sebészként fő feladatom a balesetet megelőző anatómiai állapot helyreállítása, illetve a sérült testrész funkciójának rekonstrukciója volt.

Több ezer, sebészileg jól sikerült műtét mellett szembesültem azzal a ténnyel, hogy ez nem elég.

A felgyógyulás után jó néhány páciens azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy mit lehet kezdeni a műtéti heggel?

Lehet-e még plasztikázni? El lehet tüntetni? Hogyan vegyek így fel egy fürdőruhát?

Ezen jól sikerült beavatkozások, és mégis sikertelenségbe torkolló egyéni helyzetek miatt fordultam egyre inkább a plasztikai sebészet felé.

Dr. Novoth Béla

Az első kérdések egyike: ugye nem marad heg?

De, igen. Ez sajnos nem kerülhető el. Viszont igyekszem olyan helyeken ejteni a szükséges metszéseket, és olyan minimálinvazív eljárásokat alkalmazni, melyek segítségével az okozott sebek vagy kevéssé látható helyre kerülnek, vagy olyan kicsik, hogy szinte észrevehetetlenek

A jó közérzethez fontos a testi lelki harmónia. A külső megváltoztatása önértékelésének, önbizalmának megerősítését segíti, és álmai megvalósításának útja lehet.

Az Ön elégedettségének záloga az igények és a lehetőségek alapos és pontos átbeszélése, mely személyes konzultáció során történik.

Plasztikai sebészként most már olyan embereken is tudok segíteni, akik testi anomáliáik, vagy a korral létrejövő nem kívánt elváltozásaik miatt szeretnének külsejükön javítani, változtatni.

Az elmúlt 25 év alatt összegyűjtött szaktudásom és tapasztalatom segíthet Önnek abban, hogy veleszületett, vagy szerzett, esztétikailag hátrányos elváltozásait korrigáljuk, vagy előnyössé alakítsuk.